Fejborotválás – a tökéletes kopasz frizura az A76-ban!

A kopasz férfifej nem egy újkeletű trend. A történelem során az emberek különböző okokból adódóan borotválták a fejüket. Ilyen volt például a vallás, kultúra, büntetés és a praktikum. Számunkra talán a katonák viselete ugrik be egyből, ha a kopasz fej a téma, ugyanis a katonaságnál alapviseletnek számított. A kopasz fej saját magunknak, otthoni környezetben elég nehezen érhető el, ugyanis vannak területek, amiket nem látunk, és kényelmesen nem is igazán érünk el. Ha hajvágógéppel toljuk le a hajunkat, akkor teljesen sima kopaszságról szó sincs, ha pedig borotvával vagy pengével próbálkozunk, szanaszét vágjuk magunkat. Borbélyként egy penge segítségével tökéletesen sima fej érhető el, azokon a részeken is, amiket magadnak nem tudnál kivitelezni. Ha nem célod ragtapaszos fejjel mászkálni, akkor érdemes borbélyra bízni a fejborotválást!

Amikor eljön az idő

Sok férfi számára a frizurája az egyik legféltettebb kincse a szakálla mellett. Vannak, akiknek időben kezd el hullani a hajuk, és a kopaszodást egy természetes folyamatként élik meg. Ezzel ellentétben ott vannak azok, akik már ideje korán kopaszodni kezdenek, és nehezen birkóznak meg a gondolattal. És mi van a harmadik táborral? Azokkal, akiknek éppen lehetne dús frizkójuk, de ők inkább a kopasz stílust választják!?

Egy biztos, ahány ember, annyi vélemény. A férfiak általában nehezebben közelítik meg a témát, ugyanis van, akinek a hiúságát sérti a hajkoronájának elvesztése. Számukra a fej kopaszra borotválása egy kényszerfolyamat, hogy a foltok ne legyenek láthatók, és ez sokszor indít el egyfajta önbizalomhiányt. Akik pedig önmaguktól döntenek úgy, hogy kopasz stílusra váltanak, új erőre kapnak és láthatóan sokkal pozitívabb kisugárzást produkálnak.

Mi az igazság? – kopasz fej női szemmel

A kopasz frizura semmiképpen sem rémiszti el a nőket (bármennyire is gondolja úgy néhány férfi). Ami a leginkább lehangoló egy férfiban, az az, ha láthatóan nem magabiztos. Egy férfi vonzereje nem a haja mennyiségében és fazonjában mérhető, hanem a kisugárzásában és a magabiztosságában. Emellett a legtöbb nő számára a kopasz stílus sokszor sokkal jobban bejön, mint bármilyen élére formázott modern hajstílus. A kopaszság valahogy kéz a kézben jár a férfi erővel és a határozott, céltudatos jellemmel.

A fejborotválás

Ha kopaszra adod a fejed, fontos, hogy szakszerű borbély kezei között történjen a nagy átalakulás. Akkor is, ha géppel kéred, a pedig pengével, akkor főleg. Egyrészt a sérülések elkerülése miatt, másrészt a szakszerű vágás és az irányok betartása végett.

Fejborotválás az A76 barber shop-ban

Az A76 barber shop-ban a fejborotválást kérheted géppel és pengével is. Borbélyaink a legnagyobb precizitással és odafigyeléssel végzik a munkájukat, így nem kell attól tartanod, hogy bármi sérülés ér. A lehető legjobbat akarják kihozni belőled!

Ha eljössz hozzánk, átbeszéljük mi az elképzelésed, mit és hogyan szeretnél végeredményben látni. Átbeszéljük azt is, hogy milyen eszközzel szeretnéd, hogy megszabadítsunk a hajadtól. Nálunk a borotva (penge) az alap, de ha nagyon érzékeny a bőröd, érdemes inkább bőrgéppel végezni a folyamatot. Ez sokkal kevésbé okoz kipattogást a bőrön, tehát az eredmény sokkal szebb lesz. Ha nincs ilyen problémád, és jöhet a penge, első körben felviszünk egy borotválást segítő krémet vagy gélt a fejbőrödre, majd megszabadítunk a hajszálaktól. Amikor már tökéletesen kopasz vagy, eltávolítjuk a krémet vagy gélt, és egy bőrnyugtató krémet viszünk fel a fejbőrödre. A borotválás közben a hámsejtek sérülnek, ami egy teljesen természetes és elkerülhetetlen folyamat, ennek érdekében szükséges nyugtatni a fejbőrt!

Ha nálunk jársz, jogosult vagy ajándék üdítőre, kézműves sörre vagy whiskyre. A barber shop-ban a barber élmény nem maradhat el, ezért mindenképp kóstold meg az ajándék italok egyikét! ?

Kinek ajánlott a fejborotválás?

A fejborotválás minden olyan férfi számára ajánlott, aki erőteljesen kopaszodik, és foltokban hiányos a frizurája. Ha ez önbizalomhiánnyal együtt jár, és frusztráltsággal, akkor mindenképp érdemes kopasz stílusra váltani! Ha pedig egyszerűen csak szeretnéd élvezni a kényelmet, és bírod a rosszfiús stílust, akkor a gép és a penge csak rád vár!

Milyen előnye van a kopasz stílusnak?

A kopasz fej legnagyobb előnye, hogy nem igényel erőfeszítést. Tulajdonképpen semmit nem kell csinálnod azon kívül, hogy rendszeresen eljársz borbélyhoz. Nem kell reggelente időt töltened a hajformázással, nem alszod el, és egy jó adag kapkodástól és idegeskedéstől megkíméled magad. Ha pedig javarészt casual ruházatot viselsz, extrán jól mutat mellé a kopasz stílus!

Időpontfoglalás az A76-ba

Szalonunkba kizárólag online tudsz időpontot foglalni, bárhol bármikor! Nincs más dolgod, mint a rendszeren belül kiválasztani azt a szolgáltatást, amit szeretnél igénybe venni, majd kiválasztani a számodra legmegfelelőbb időpontot. Ezután csak pár alapadatot kell megadnod, és készen is vagy! Mi küldünk egy emailt ami megerősíti a foglalásod, majd egy emlékeztető emailt az időpontod előtt. Az A76 barber shop-ot két helyen is megtalálod. Pesten az Andrássy út 76-ban, valamint Budán, a Móricz Zsigmond körtér 11-12 szám alatt.

Borbélyt keresel?

Ha célzottan, egy általad kiválasztott borbélyhoz szeretnél időpontot foglalni, azt is megteheted. Válaszd a borbélyok menüpontot, kattints rá a legszimpatikusabb borbély csajszira és foglalj időpontot hozzá!

A76 Andrássy

A76 Móricz