Barber shop árlista: Mennyibe kerülnek a borbély szolgáltatások?

Kiszemelsz egy igazán jónak és pofásnak tűnő barber shop-ot. Alig várod, hogy eljöjjön az időpont, hogy végre mehess, és végre kihozd magadból a maximumot. Vagyis a borbélyod. Eljön az időpont, nagy lelkesen elmondod, hogy mik az elképzeléseid, majd megnyugtatnak, hogy bízd ide magad. Mivel nem vagy szakmabeli, a folyamatból számodra nem derül ki, hogy nem biztos hogy jó helyre ültél be, elvégre ki tudja milyen lesz a vége. Mikor késznek nyilvánítanak, inkább érzed magad elhibázottnak, mintsem maximálisnak. És a végén az ár is több lett, mint amit láttál, mert esetleg az alap hajmosás nálad is alap. Ismerős a helyzet? Nálunk nem titok a barber shop árlista! 

 

barber shop árlista

 

Ha te is jártál már hasonló cipőben, és szeretnéd elkerülni a lutri borbély szalonokat, akkor itt az ideje váltani. Egy olyan barber shop-ra van szükséged, ahol hozzáértő kezek dolgoznak a frizurádon és a szakálladon. Ahol a végeredmény után boldogan és elégedetten nézel tükörbe, és a szolgáltatás árát is jóízűen fizeted meg. Nem csak azért, mert tökéletese a végeredmény, hanem azért is, mert annyit kellett kipengetned, amennyit előzőleg már tudtál, mielőtt időpontot foglaltál. Ismerd meg az A76 barber shop-ot, és a szolgáltatások árát.

Mennyibe kerülnek a szolgáltatások?

Az A76 barber shop egyik előnye, a rugalmas és egyszerű foglalás. Online időpontfoglaló rendszerünkön keresztül hetekkel előre, vagy akár aznapra is tudsz időpontot foglalni. A foglalás megkezdésekor ki tudod választani a konkrét szolgáltatást, amit majd szeretnél igénybe venni. A barber shop árlista részletesen tartalmazza, hogy mi minden tartozik bele az árba, és azt is, hogy mennyit vesz igénybe maga a folyamat. Ezután egyszerűen tudsz időpontot, és borbélyt is választani. Na de nézzük meg bővebben és tételesen, mi mindent tudsz igénybe venni, ha Budapest legkülönlegesebb barber shop-jába, az A76 Barber Queens-be jössz vágatni, ahol csak csajok vágják a férfi hajakat és szakállakat.

Hajvágás

Az egyik legalapabb és leggyakoribb szolgáltatás, amit vendégeink igénybe vesznek. A frizurádat teljesen megújítjuk, a meglévőből új stílust vágunk, vagy egyszerűen csak frissítünk a már meglévőn. Nálunk nem csak az vár rád, hogy eljössz, beülsz a székbe, mondasz valamit, és vágjuk is, mint a futószalagon.

Az ár első részét képezi a stílus tanácsadás. Jól tudjuk, hogy mennyit számít az összképen a jól kiválasztott frizura, ami illik a fejformádhoz, az adottságidhoz és a személyiségedhez. Éppen ezért, ha szeretnéd a legtöbbet kihozni magadból, akkor segítünk megtalálni a hozzád leginkább illő fazont. Ha megvagyunk azzal, hogy mi is a cél, megmossuk a hajadat. Jó ha tudod, hogy a lányok a hajmosás alkalmával egy rövid fejmasszázzsal is megajándékoznak, amiben ha még nem volt részed, már csak ezért érdemes lesz kipróbálnod az A76 barber shop-ot.

 

 

Igazi élmény és kikapcsolódás! A hajmosás után tökéletesre vágjuk a kiszemelt frizurát, ollóval és géppel egyaránt. Attól függően, milyen hajstílust beszéltünk meg, és mi szükségeltetik hozzá. A nyakadat leborotváljuk, hiszen ez is elég sokat dob az eredményen. Lehet, hogy nem a fejeden van, és sokaknál már nem haj kategória, de a végeredmény szerves része, ezért emiatt sem kell aggódnod. Ha szeretnéd, a vágás után még egyszer megmossuk a hajadat! Ha az apró részletek is megvannak, beszárítjuk a hajadat, majd formázzuk. Kiváló minőségű hajformázó termékeket használunk, amit meg is tudsz vásárolni nálunk. Ez nagy előny, hiszen előzetesen már kipróbálhatod, így tudod, hogy milyen minőségű terméket vásárolsz meg. Mennyi az annyi? Az A76 barber shop-ban a hajvágást 4800 ft-os áron tudod igénybe venni, mindenféle plusz költség nélkül. 

Csak ollós – klasszikus/hosszú hajvágás

A stílus tanácsadás, hajmosás, szárítás és formázás itt is alap, a feltüntetett ár részét képezi. Abban az esetben lesz szükséged csak ollóval történő hajvágásra, ha a frizurád középhosszú vagy hosszú, és nem szeretnél bele gépi átmenetet vagy igazán rövid részeket. A frizurádat csak ollóval vágjuk. Sok frizura követeli ezt meg, mint például egy klasszikus slicked back, egy man bun, vagy egy swept back férfi frizura. Az ollóval történő vágás egy nagyon precíz munkafolyamatot és hozzáértést igényel. Ennek hiányában nagyon rosszul tud kinézni a frizura, ezért fontos a minőségi borbély megválasztása. Nálunk az A76 barber shop-ban megkapod! Az ollós hajvágás körülbelül egy órát vesz igénybe, de ez függ a haj hosszától és bonyolultságától is. a szolgáltatás 5800 ft-os áron elérhető szalonunkban.

 

Hajvágás és szakáll igazítás

A hajvágás az első, “egyszerű” hajvágás mentén történik. Segítünk átbeszélni, hogy milyen frizura állna a legjobban, és hogyan vágjuk le, hogy az adottságaidhoz a legjobban passzoljon. Ezután a hajadat megmossuk, levágjuk, ha igényled újra megmossuk, szárítjuk és formázzuk. Emellé a szakálladat is rendbe tesszük! Szintén átbeszélhetjük, hogy mi az a szakáll, ami a legjobban illene a kiválasztott frizurádhoz. Ezután megigazítjuk, és formára vágjuk. Frissítjük a szőrszálak hosszúságát trimmeléssel, majd finomítunk a fazonon pengével. Ha kész van, akkor kiemelkedő minőségű szakáll olajjal tápláljuk a szőrszálakat, és a bőrnyugtató after shave sem maradhat el! Mindezt 7500 ft-os áron tudod nálunk igénybe venni.

 

Hajvágás szakálligazítással és szakállfestéssel

A frizurádat átbeszéljük, hogy mi az elképzelés, majd megmossuk, levágjuk, szárítjuk és formázzuk. A szakálladat amellett, hogy levágjuk, be is festjük. Nem kell attól félned, hogy rikítani fog, és teljesen mű hatása lesz. Kizárólag természetes hatású eredményt kapsz, amiről senki nem fogja megmondani, hogy a szakállad be van festve. Akkor ajánlott a szakállfestés, ha zavar az őszülő szakállad, vagy ha szeretnél egy dúsabb hatást elérni, ugyanis erre is segítséget nyújt a szakállfestés. Ha szeretnéd, a szakálladba átmenetet is kérhetsz, ezzel is fokozható a hatás. A 3 szakaszból álló szolgáltatás ára 9800 ft-os áron elérhető.

 

Szakálligazítás és szakállfestés

Ha nem szeretnéd, hogy a frizurádhoz nyúljanak, vagy éppen nincs is mihez hozzányúlni, és csak a szakálladat szeretnéd rendbe tenni, akkor ez a neked való szolgáltatás. Stílus tanácsadással kezdünk, majd a rövid, középhosszú avgy hosszú szakálladat trimmeljük, formára vágjuk, pengével finomítjuk. Ezután természetes hatásúra befestjük, ha búcsút intenél az ősz szálaknak, vagy megnéznéd magad egy dúsabbra tuningolt rőzsével. A szakálligazítás ára szakállfestéssel együtt 5800 ft.

 

Szakálligazítás

Ha csak a szakálladat tennéd rendbe, akkor csak azt fogjuk! Éles, kerek, hosszú vagy rövid, mindegy. Bármilyen fazont is kérsz, kihozzuk belőle a legtöbbet. Tökéletes hosszúságúra és formájúra vágjuk, majd pengével finomítjuk a formát. Szakáll olajjal hidratáljuk az arcszőrzeted és after shave-vel nyugtatjuk az arcbőröd. A szakálligazítás ára 3200 ft-os áron elérhető.

 

Forró törölközős borotválás

Ha szeretnéd új szintekre emelni az arcborotválást, akkor mindenképp érdemes kipróbálni ezt a wellness élményt nyújtó, nyugtató és pihentető szolgáltatást. Nem hallottál még róla? ITT részletesen írtunk a forró törölközős borotválásról, hatásáról és előnyeiről. Az arcodat felpuhítjuk, a szakálladat formára vágjuk, pengével igazítjuk, majd hidratálunk. A forró törölközős borotválás az A76 barber shop-ban 4500 ft-ért vehető igénybe.

Fejborotválás

Ha a kopasz “frizura” a te világod, akkor is bátran gyere hozzánk. Akár pengével, akár géppel szeretnéd vágatni, nálunk mindkettőre van lehetőséged. Nem kell félned a vágásoktól és a hegektől! Profi csapattal állsz szemben, akik a legnagyobb precízséggel és odafigyeléssel dolgoznak! 4800 ft-ért megszabadítunk a nem kívánt hajszálaktól!

 

Barber Treatment

Ha megigazítanád a hajadat, és mindemellett részt vennél egy forró törölközős borotváláson, akkor a Barber Treatment neked való! Igazi barber élmény, amivel részese lehetsz egy teljes megújulásnak, miközben igazán ki tudsz kapcsolódni. A szolgáltatás ára 8000 ft, ami körülbelül egy órát vesz igénybe!

Egyhossz hajvágás és szakáll igazítás

A frizurádat géppel egy hosszúságra vágjuk, amit aztán megmosunk és szárítunk. Ezután neki látunk a szakállad rendbe tételének. Segítünk megtalálna a hozzád és a frizurádhoz illő legjobb fazont, és meg is valósítjuk. A hosszúságát trimmeléssel megigazítjuk, a formáját pedig pengével tökéletesítjük. Mindezt 4800 ft-os áron tudod igénybe venni.

Apa fia hajvágás (6 éves kortól)

Tapasztalta már, hogy gyermeked nem éppen érzi komfortosan, ha hajvágásra kerül a sor? Sok gyermek életében ez egy borzalmasnak megélt folyamat, de ezen könnyen segíthetsz nálunk. A gyermekeink előszeretettel utánoznak minket, és csinálják sokkal szívesebben azt, amit mi is csinálunk. Éppen ezért, az apa fia hajvágás egy tökéletes lehetőség arra, hogy kisfiad élvezze a hajvágást, és igazi élményként gondoljon rá. Emellett igazi csapatépítő program is. Biztosan imádni fogjátok! Az apa fia hajvágás 7500 ft-os áron vehető igénybe.

Gyermek hajvágás

Ha csak kisfiad frizuráját szeretnéd rendbe tenni, akkor erre is van lehetőség. Nőként jól bánunk a gyerekekkel, így biztos lehetsz benne, hogy a hajvágás folyamata élvezetes lesz gyermeked számára. Épp ahogy a felnőtt férfiakból, úgy a gyermekekből is hozzuk a maxot! A gyermek hajvágás részét képezi a hajmosás, hajvágás, újbóli hajmosás ha igény van rá, valamint a szárítás. Emellé ajándék üdítőt is adunk, amivel kellemesebb emlék marad a hajvágás! 🙂 A szolgáltatás 4800 ft-ért vehető igénybe.

 

Ami minden szolgáltatás mellé ajándékba jár

Nem csak tökéletes frizurákat és szakállakat vágunk neked, hanem igyekszünk a legjobb hangulatot is megteremteni. Minden szolgáltatás mellé ajándék kézműves Csíki sört, vagy klasszikus Jack Daniel’s Tennessee Whiskey-t adunk ajándékba. Ezt akkor fogyasztod el, amikor szeretnéd! 🙂

 

Hol talállak meg titeket?

Az A76 barber shop 2 központi helyen, Pesten az Andrássy út 76-ban, Budán pedig a Móricz Zsigmond körtéren található. Mindkét szalonba tudsz külön időpontot foglalni, és kiválasztani a legszimpatikusabb borbélyt, akihez szeretnél bejelentkezni. Ha valamiért nem tudnál időpontot foglallni, akkor időpontfoglalás nélkül is jöhetsz hozzánk! Rendszerint egy kis várakozás után tudunk fogadni, addig pedig elfogyaszthatod az ajándék italt! 🙂

 

A76 Andrássy

A76 Móricz